Scheili Adél

A kéTTé Alapítvány megfogalmazza mindazt a filozófiát, mely alapvető érték az én életemben is: a terápiás, belső munka tökéletesen passzol a természetbe, a kinti lelassulás és fizikai aktivitás katalizátorként hat a belső elmélyülésre. A kéTTé-vel való kapcsolatom az ÖSVÉNY konferenciákkal kezdődött, majd a vadon-kalandterapeuta képzésükön való részvétellel borult virágba. Az ő fennmaradásuk és zavartalan működésük számomra azt jelenti, hogy jobbá teszik a világát sok, világba kivetett állami gondozott fiatalnak is, reményt adnak és utat mutatnak nekik. Emellett ha ők nincsenek, akkor ez a képzés is megszűnik és Magyarország nem gazdagodhat bővülő létszámú outdoor trénerrel és vadon-kalandterapeutával.

A 2TRAIL futóverseny lehetővé teszi számomra, hogy futás formájában támogassam a munkájukat. A futás és én mindig is két külön fogalom leszünk: én nem vagyok futó, én csak futok. Ez egy örök incselkedés, tánc a „nagyon utálom” és a „nem utálom annyira” között, de önmagam legyűrése mindig elégedettséggel tölt el. Ez a sikerélmény most is él bennem az idei Wizzair félmaraton teljesítése által, és újabb lökést ad a fejlődés felé: próbáljam ki magam terepfutásban is a 2tTRAIL versenyen.

Most a kéTTé futónagykövete leszek és igyekszem megszólítani minél több embert az alapítvány fennmaradása és sikeres működése érdekében. Értük futok hát, és értük kérlek fel Benneteket is, hogy bármekkora összeggel kérlek támogassátok a futásomat, ezáltal az alapítványt!

 

A táv, amit vállalok lefutni a 2trail versenyen (The distance I’m going to run FOR 2trail Charity Run): 13 km terepen

 

Az összeg, amit szeretnék személyesen összegyűjteni (The amount I would like to fundraise): 75.000. – Ft

 

Az adományozó oldal “megjegyzés” rovatba azt írd (Enter into the “comment” box on the fundraiser page): Adél

 

ADOMÁNYOZOK / DONATE ♥

 

 

⇐  vissza a JÓTÉKONYSÁGI FUTÁS oldalra / back to the CHARITY RUN page 

 

 


vissza a fundraising oldalra