Rákár-Szabó Nati

A kéTTé Alapítvány vezetőjeként és gyakorló kalandterapeutaként nagyon fontos számomra, hogy a természethez kapcsolódó terápiás támogatással minél több rászoruló fiatalt, családot segíthessünk. Mélyen hiszek a természet gyógyító erejében, saját és másokkal való mukám során ezt nap mint nap megélem. Az állami gondozott fiatalokkal való közel 27 éves szakmai kapcsolódásomból fakadó vágyam a rendkívül megnehezített, utóbbi évtizedben szinte ellehetetlenített körülmények ellenére sem csökkent, sőt!…

Nagy futó nem vagyok, ahogy viccesen megfogalmaztam egyszer: “szeretek futni, de még jobban szeretek nem futni” – de ha van valami értelmes cél, akkor régi versenysportolói attitűdömhöz hűen “meg tudom csinálni”. Így voltam ezzel az első félmaratonom előtt és így vagyok most is. Terepen futni gyönyörűség, ezt csak az tudja, aki már kipróbálta, főleg a városok betonrengetegéből kiszakadva. A vadon-kalandterápia jövőjéért, a mindenki által elhagyott, szó szerint “kapun kitett” volt-állami gondozottakért nagyon szívesen kitolom a határaimat és abbahagyom a nyavalygást, ha futócipőt kell húzni. Hogy ezt a természetben tehetem és erre buzdíthatok másokat is – külön öröm számomra.

Szívből remélem, hogy ezzel a rendezvénnyel sikerül annyi támogatást összegyűjtenünk, hogy az évek óta hiányzó állami felelősségvállalást pótolva képesek leszünk saját – azaz a TI – erőtökből is tenni valami jót és jövőbe mutatót ezekért a srácokért. Ahogy egyik fiatalunk mondta egy expedíciónk során: “fogalmam sem volt, hogy az erdő ilyen jó dolog. És mindig itt van, ráadásul ingyen van 🙂“. És tényleg, milyen igaz! De ahhoz, hogy megtalálják örömüket, gyógyulásukat és újra kapcsolódni tudjanak a természethez, ami mindig ott lesz nekik – én, mi, ti tudjátok segíteni őket. Köszönök nektek minden támogatást!

Gyertek el, fussatok velünk, piknikezzünk és ünnepeljük együtt a Természetet október 6-án, Törökmezőn.


As the leader of the keTTe Foundation and a practitioner wilderness-adventure therapist, it is very important for me to help as many young people and families as possible with the nature-related therapeutic support.  I deeply believe in the healing power of nature, and I live this day by day in my own life and in work with others. My desire – for nearly 27 years of working with foster care youth – has not diminished despite the extremely difficult circumstances that have been almost “mission impossible” for the last decade…

I’m not a great runner, but if I have a meaningful goal, with my truly competitive sport-attitude, I believe “I can do it”. This is how I felt before my first half-marathon and how I feel now. Trail running in nature is a breeze, real miracle – only anyone who has tried it can believe it.  For the future of wilderness-adventure therapy in Hungary, for the former foster care young people – who literally “put out of the gate”, abandoned by everyone -, I am very happy to push my comfort zone and stop whining when I need to wear my running shoes… This time it is a special pleasure for me that I can do it in beautiful Borzsony mountains and can encourage others to do so!

I sincerely hope that with this event we will be able to fundraise as much support – with your help –  that will be able to do something good and hopeful for these guys, to replace the governmental responsibilities and support that has been missing for years. As one of our young participants said during an expedition, “I didn’t know the forest was such a great thing. And it’s always here and it is for free as well :)”. How true! But to find their joy, their healing and to reconnect them with nature – that will always be there for them – we need to help them. Thank you very much for your great support ♥!

 

A táv, amit vállalok lefutni a 2trail versenyen (The distance I’m going to run for 2trail Charity Run):  13 km terepen

 

A minimum összeg, amit szeretnék személyesen összegyűjteni (The minimum amount I would like to fundraise):  80.000.- HUF (280 USD)

 

Az adományozó oldal “megjegyzés” rovatba azt írd (Enter into the “comment” box on the fundraiser page):    Nati

 

 

ADOMÁNYOZOK / DONATE ♥

 

 

⇐  vissza a JÓTÉKONYSÁGI FUTÁS oldalra / back to the CHARITY RUN page 

 

 

 


vissza a fundraising oldalra