az alapítvány

"a Magyar Tapasztalati Tanulás Alapítvány - kéTTé - célja egy olyan társadalom létrejötte, melyben az emberek harmóniában élnek önmagukkal, embertársaikkal és a természettel."

  1. TÖRTÉNET ÉS TEVÉKENYSÉGEK

    Kronológia

     

    2004
    • Az Alapítvány ekkor jött létre, majd egy 3 napos Kalandterápiás programmal indult a Csanyiki Pszichoterápiás Intézetének betegei számára
    • ettől az évtől kezdődően folyamatosan, az Alapítvány aktivitása különböző nemzetközi szakmai fórumokon, pl. az Experiencial Educators Europe nemzetközi konferencián, Magyarország képviselőjeként
    2005 
    • a legelső, I. “ős”-ÖSVÉNY  Nemzetközi Kalandterápiás Konferencia megszervezése, 100 résztvevővel
    2006
    • második, II. “ős”-ÖSVÉNY  Nemzetközi Kalandterápiás Konferencia rendezése, újra  100 résztvevővel
    • először vesz részt az Alapítvány az Új-Zélandon rendezetett IV. IATC Világkongresszuson, mely az egyetlen Kalandterápiás Világszervezet. Ez után minden további konferencia résztvevő tagja, magyar képvoselője (2009, 2012, 2015), később előadója is
    2007 
    • ettől az évtől 5 éven keresztül, minden évben részt vett a „Manókaland“ kalandterápiás tábor sérült gyerekeknek és családjainak szakmai megvalósításában
    • ettől az évtől kezdve elindultak  a Cseppkő Gyermekotthon számára egy olyan egyéni fejlesztési tervekre épülő kalandterápiás táboroztatás, melyben 13-19 éves állami gondozott gyerekek vettek részt, 1 hetes időtartamban, vízi-túra, erdei expedíciós túra formákban
    2011
    • 2011-től kezdődően önismereti csoportok indításával is foglalkozik az Alapítvány, melyek 3-5 naposak, természetben zajlanak, kalandterápiás fókusszal. Azóta zajlik pár és családterápia is, hagyományos rendszerszemléletű és kalandterápiás módszertannal
    2012
    • VI. Nemzetközi Kalandterápiás Világkonferencia (Csehország)- meghívott előadóként veszünk részt a rangos eseményen
    • ettől az évtől partnerként részt vettünk több Európai Uniós nagyobb projektben, kalandterápiás képzésben, szakmai megvalósításban (pl. TÁMOP, HEFOP, ERASMUS+, Visegrad Found)

    ettől az évtől

    • Az Alapítvány folyamatosan szervez továbbképzéseket kalandterápiás témában (work-shopok nemzetközi előadókkal, konferencia részvételek, fórumok)
    • Államilag támogatott és önköltségesen finanszírozott (ill. szponzor támogatott) szakmai programokat valósít meg, kalandterápiás és élmény-pedagógiai, és más innovatív módszerek integrált alkalmazásával
    • Folyamatosan együttműködik több civil és for-profit szervezettel (Magyar Videotréning Egyesület, Összjáték Alapítvány, Kalandok és Álmok, AHA! Ourdoor Kft, Decathlon) állami (pl Szegedi Korai Fejlesztő, XVIII. Ker GyeJó, X. Ker Nev.Tan., más CsSK-k és oktatási, nevelési intézményekkel (pl. Cseppkő Gyermekotthon, SOS Gyermekfalvak Magy. Alapítvány)
     2013
    • 2013. áprilisban a XVII. EEEurope Konferencia Csillebércen került megrendezésre, 110 külföldi résztvevővel – USA-tól, Európán, át Taiwanig
    • elindul a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének Doktori iskolájában egy PhD képzés és kutatás – Vadon-Kalandterápia hatásvizsgálata fókuszával
     2014
    • a nemzetközi kapcsolatok és képzések magyarországi integrációjának előkészítő éve
    • az Alapítvány partnerré vált több ERASMUS+ Trainers Training projectnek, Youth Exchange programban (10-12 ország részvételével),
    • további nemzetközi projektek indulnak, szakmai programok fognak megvalósulni, nyertese lett egy Visegrad Found vadonterápiás programnak
    • valamint elindult egy több éves Strategic Partnership nagy Európai program kidolgozása (www.adventuretherapy.eu)
    • nemzetközi kutatásokban való együttműködések indulása

    2015
    • VII. Nemzetközi Kalandterápiás Világkonferencia (USA, Denver) – meghívott előadóként veszünk részt a rangos eseményen
    • #1 ÖSVÉNY Konferencia – Dobogókő (újkori szervezésben) – “Szabadság és Alkalmazkodás” c. (www.osvenykonferencia.hu)
    • #1 ADAHY – 1 éves, utánkövetéses vadon-kalandterápiás project indítása (SOS GYermekfalvak Magy.o-i Alapítványával együttműködésben)
    első ösvény 01
    2016
    • #2 ÖSVÉNY Konferencia – Dobogókő – “Távlatok és Mélységek” c.
    • első Tapasztalati Tanulás és Outdoor Tréner – Vadon-Kalandterápiás specializációval – 1+2 szemeszteres képzés indítása
    • #2 ADAHY – állami utógondozott fiatalok számára
    • 3 éves Európai Úniós project megírása – szociális témában – együttműködésben a Csibész Családsegítő Szolgálattal (Bp. XVIII. ker) Hátrányos helyzetű fiatalok és családok számára tervezett több éves kalandterápiás programsorozat
    2017
    • #3 ÖSVÉNY Konferencia – Dobogókő – “A tapasztalat a híd közöttünk és a világ között” c.
    • Tapasztalati Tanulás és Outdoor Tréner – Vadon-Kalandterápiás specializációval – 1+2 szemeszteres képzésben 14 hallgató vizsgázik sikeresen
    • Adventure Therapy Europe – Startegic Partnetship 2,5 éves project zárása, első Európai Kalandterápiás Konferencia megszervezése Spanyolországban
    • #3 ADAHY – kalandterápiás tábor és program – ismét az SOS Alapítvánnyal együttműködésben
    • első magyarországi  vadonelsősegély képzések elindítása WAFA (www.vadonelsosegely.hu)
    • Werner Michl: ÉLMÉNYPEDAGÓGIA c. könyvének magyar nyelvű fordítása, kiadása, gondozása

     

     

    Az események és tevékenységek sora koránt sem teljes, csak a legfontosabb mérföldköveket soroltuk fel.

     

  1. HIVATALOS

    Víziónk

    “A kéTTé Alapítvány célja egy olyan társadalom létrejötte, melyben az emberek harmóniában élnek önmagukkal, embertársaikkal és a természettel.”

     

    Missziónk

    A kéTTé Alapítvány

    • a tapasztalati oktatás módszertanával,
    • annak pedagógia, terápiás és szervezetfejlesztési alkalmazásával,
    • nemzetközi tudásbázison alapuló
    • pszichológiai és pedagógiai háttérrel
    • támogatja a fejlődés, növekedést és gyógyulást,
    • jellemzően vadon-természetben, vagy természeti közegekben.

    A „kéTTé” Magyar Tapasztalati Tanulás Alapítványt 2004-ben hoztuk létre azzal a céllal, hogy felvállaljuk

    • a magyarországi non-profit outdoor és tapasztalati tanulás módszer lehetséges alkalmazásainak képviseletét,
    • nemzetközi szakmai fórumokon a magyar szakma képviseletét,
    • az hazai érdeklődő szakemberek tájékoztatását,
    • segítését és

    a vonatkozó non-profit programok, élménypedagógiai és vadon-kalandterápiás alkalmazások

    • fejlesztését,
    • kivitelezését
    • képzését
    • és kutatását.

    A „kéTTé” Alapítvány munkatársaiként olyan tapasztalati tanulás módszertannal dolgozó szakemberek vagyunk (outdoor szakemberek, pszichológusok, pedagógusok, szociális munkások és más segítő szakemberek), akik fontosnak tartjuk, hogy ez az igen értékes, világszerte sikerrel és régóta alkalmazott oktatási és segítő célokra használt módszer Magyarországon is közismertté váljon, elterjedjen és lehetőségei szerint fejlődjön.

    A programok célcsoportjait nem szűkítjük, célunk a módszer alkalmazásából fakadó pozitív hatást és életminőséget javító programokat elérhetővé tenni MINDEN érdeklődő számára. Mindemellett kiemelt célkitűzésünk a leghátrányosabb helyzetű gyerekek és fiatalok, illetve családjaik elérése, támogatása.

     

    Céljaink

    • Képviselni és terjeszteni Magyarországon az outdoor és a tapasztalati tanulás módszer élménypedagógiai és vadon-, kalandterápiás alkalmazásait.
    • Tudományos eszközökkel, tudományos környezetben fejleszteni és vizsgálni a fenti módszereket, azok jótékony hatásait
    • Közvetlen szolgáltatásokat, programokat, támogatás nyújtani kölönböző célcsoportoknak (egyéneknek, családoknak, csoportoknak) a tapasztalati tanulás, vadon-, és kalanderápia módszertanának alkalmazásáva
    • Az outdoor és a tapasztalati tanulás módszert meghonosítani a non-profit oldalon és ezzel segíteni a mindennemű oktatásban, terápiás-, és mentálhigiénés szolgáltatásban, rekreációban, reszocializációban, ifjúságvédelemben és egyéb támogató közegekben dolgozó szakemberek munkáját
    • Megszervezni, fenntartani  és támogatni a szakemberek képzését, oktatását, szupervízióját
    • Képviselni Magyarországot a nemzetközi szakmai életben és megosztani a legfrissebb nemzetközi tapasztalatokat a hazai szakemberekkel.

     

  2. + adataink

    név:                  kéTTé – Magyar Tapasztalati Tanulás Alapítvány

    angol név:        Hungarian Foundation for Experiential Learning

     

    székhely:          1196 Budapest, Báthory u 56.

    email cím:       info@kettealapitvany.hu

    telefon:            +36 20 346 3037 – iroda

      +36 20 542 1583 – elnök

                              +36 30 589 7646 – ügyvivő

    cégb. szám:      Pk.61210/2003.

    Adószám:         18251067-1-43

    Magnet Bank:  16200144-18532535

    hivatalos képviselő, elnök:   

        Rákár-Szabó Natália, szakmai igazgató

    elnökség:

       Szabó Gábor Timur, szakmai vezető    

       Kocsis Ildikó, ügyvivő

       Bálint Simon 

                                

     

     

  1. TÁMOGATÁS ÉS 1 %
    Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik támogatásukkal, adományaikkal lehetővé teszik alapítványunk működését:

    2022-ben az Expodom Kft felajánlásának köszönhetően egy új, nagy méretű, összecsukható pavilont  tudunk használni, melyet mindnekinek szívből tudunk ajánlani, mivel elképesztően egyszerű mind a szállítása, mind a felállítása. Ezúton is köszönjük a támogatást! 

    • rengeteg egyéni támogatónknak  – önkénteseinknek,  anyagi támogatóinknak, tevékenységeink szakmai támogatóinak – KÜLÖN KÖSZÖNET!

    Minden támogatást nagy örömmel fogadunk a továbbiakban is! A pénzbeni adományokról, támoghatásokról adományozói igazolást állítunk ki, mely az adóalap csökkentését szolgálja.

    Amennyiben szívesen ajánlja fel adója 1%-át, segítünk Önnek a nyilatkozat kitöltésével:

    HA IDE KATTINT, letöltheti és nyomtathatja a formanyomtatványt,

    melyet könyvelőjének vagy az adóbefizetés célintézménye felé továbbíthat!

    ADÓSZÁMUNK: 18251067-1-43

     

    KAPCSOLAT

     


     
    “Bármikor tudunk újat tanulni, ha elhisszük, hogy képesek vagyunk rá”
    “We can learn something new anytime we believe we can.”

     Virginia Satir

    Mi segítünk megtalálni ezt a hitet  minden hozzánk fordulónak – legyen az állami gondozottfiatal, sérült család vagy az önmagához utat kereső felnőtt…

    We help those who turn to us – whether they are children in state or foster care, children or families with special needs or people who are trying to find themselves – to believe in this statement.

     


    “Nem engedhetjük, hogy mások korlátozott megítélése határozzon meg bennünket”
    “We must not allow other people’s limited perceptions to define us.” 

    Virginia Satir

    Az értéktelenség érzése sokak életét teszi tönkre. Mi hisszük – értéktelen ember nem létezik. Segítsen adója 1 %-val abban, hogy ezt az érintettek is így gondolják!

    The feeling of worthlessness ruins many people’s lives. We believe that nobody is worthless. Please help us with 1% of your taxes so the individuals concerned can believe it too.